Wow! Június 18-án indultunk Missouri államból nagy nyári utunkra. Ma Június 29-e van és sok kilóméter van mögöttünk. Először is egy 14 órás autóút Missouri-ból Michigan-be Illinois és Indiana államon keresztül. Jackson-ban töltöttük azt a hétvégét a Nelson családnál, akik jó barátaink. Finomakat ettünk és esténként a nagyképernyőn jó filmeket néztünk. Jó pihenés volt. Szombat reggel pedig Sue, a feleség elvitt vásárolni
. Ezen a hétvégén ezenkívül találkoztunk régi barátokkal a Bibliaiskolából és a gyülink fiatal házasok csoportjával grillezős partin vettünk részt.
Tuesday, June 29, 2010
Thursday, June 3, 2010
New! New! New!
Posted on 9:08 PM by Unknown
Welcome to our newly remodeled blog! It is not my personal blog anymore but OUR blog, Scott and mine.
Enjoy!
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
Üdvözlünk megújult blog-unkon!
Saturday, May 15, 2010
Szombat reggel
Posted on 10:32 AM by Unknown
It`s Saturday morning. Scott and Benjamin are watching cartoons. I am sitting at the kitchen table and watching the rain. It has been raining without cease, every day. I was reading the book of Samuel this morning. Chapter 1. I was also wondering about the summer. How great it will be to taste the familiar flavors again, to walk on the familiar streets, to ride the tram, eat Turo Rudi (it`s a chocolate covered cottage cheese dessert bar), ride my bike on the Big Boulevard, shop at the Penny market, wait in the line at the post office, browse my old books........ everything will be great!!!
Szombat reggel van. Scott és Benike rajzfilmeket néznek én meg a konyhaasztalnál ülök és az esőt nézem. Egész héten esett megállás nélkül, minden nap. Ma reggel Sámuel első könyvének első részét olvasgattam.
A nyárról is sokat gondolkodom. Milyen jó lesz megint az ismerős ízeket ízlelni, az ismerős utcákon sétálni, ismerősökkel találkozni...... villamosozni, túró rudit enni, a Körúton biciklizni, a Penny-ben vásárolni, a postán sorban állni, a buszra várni, a régi könyveimet lapozgatni...... minden minden minden jó lesz!!!!
Június 18-án megyünk fel Michigan-be, ahol a Scott szüleimek a házában fogunk aludni. Abból a két hétből legalább 5 nap biztosan a északon lévő nyaralóban fog telni, ahol Scott apukájának a 84-dik születésnapját fogjuk ünnepelni Június 28-án. Összejön majd a család.
A michigan-i gyülekezetünkben történt néhány változás. A lelkipásztort elbocsátották. A részletekben nem szeretnék belemenni, ha valakit érdekel, személyesen megoszthatom. Nagyon sajnáljuk a dolgot, de egyetértünk és megértjük a vezetőség döntését. Úgyhogy biztos lesz egypár változás a gyüliben, amikor júniusban visszamegyünk.
(~~~)

Másik változás....már hetek óta gyakorolok az itteni (Missouri-i) gyülekezetünk dicsőítő csoportjában. Zongorázok. Ha letelik a 6 hét "gyakorlási idő", akkor hivatalosan is tagja leszek. Június 6-án lesz az első vasárnap, amikor játszok majd.
Nagyon tetszik az a fajta zene, amit játszanak, ezenkívül nagyon nagy hangsúlyt feltetnek arra, hogy milyen nagy a dicsőítő csoport felelőssége abban, hogy bevigye a gyülekezetet az Úr jelenlétébe. Hogy dicsőítés az nem csak zene, hanem bármi, ami az Urat dicsőíti meg, engedelmesség, a vele való járás stb.Rendszeresen összejárunk pizzázni, beszélgetni, közösséget építeni, az igét tanulmányozni. Nagyon szuper!!!!
I`ve been practicing with the worship team in our church here at Lake Ozark Calvary Chapel. June 6th will be the first Sunday when I play the piano in the church. I really appreciate the ``soul`` of the team, they take the worship team`s responsibility of taking the church into the Lord`s presence very seriously. Great guys!
After Wednesday night practices we often go to Stake`n`Shake for fellowship and some fun time.
\(^-^)/
~~~~~~~~~
Itt van 2 videó, pár hete vasárnap csináltam őket, nem tudom, miért ilyen rossz a minősége. De azért nézhető. :) Holnap vasárnap van, és csinálok majd még egy pár videót, lehetőleg jobbakat.
Most ennyi. That`s all for now.
Puszi!!! See ya!!!
Szombat reggel van. Scott és Benike rajzfilmeket néznek én meg a konyhaasztalnál ülök és az esőt nézem. Egész héten esett megállás nélkül, minden nap. Ma reggel Sámuel első könyvének első részét olvasgattam.
A nyárról is sokat gondolkodom. Milyen jó lesz megint az ismerős ízeket ízlelni, az ismerős utcákon sétálni, ismerősökkel találkozni...... villamosozni, túró rudit enni, a Körúton biciklizni, a Penny-ben vásárolni, a postán sorban állni, a buszra várni, a régi könyveimet lapozgatni...... minden minden minden jó lesz!!!!
There is only 3 days left from school. Then we will be here on campus for almost a month. Scott has a lot of work in his ministry, and I have plans for projects too.
we are going up to Michigan on the 18th of June where we are gonna stay at Scott`s parents` house this time. We will go up to the cottage for a few days too where we are gonna celebrate Scott`s dad`s 84th birthday! The family will come together.
Az iskolából már csak 3 nap van hátra. Utána majdnem egy hónapig itt leszünk. Scottnak sok tennivalója van itt a szolgálata miatt, és nekem is vannak terveim arra az időre.Június 18-án megyünk fel Michigan-be, ahol a Scott szüleimek a házában fogunk aludni. Abból a két hétből legalább 5 nap biztosan a északon lévő nyaralóban fog telni, ahol Scott apukájának a 84-dik születésnapját fogjuk ünnepelni Június 28-án. Összejön majd a család.
We are leaving for Hungary on the 1st of July. We will be flying out from Chicago. Our transfer is in Paris. It won`t be easy because we will have to kill 6 hours there with a tired and probably grumpy toddler. We are praying that the Lord will help us get through the travels.
We will come back to the US on the 2nd of August.
Július 1-jén indulunk Magyarországra. Chicago-ból indul a gépünk és Párizsban szállunk át. Nem lesz könnyű, Párizsban 6 órát kell majd várnunk a Budapesti gépre. Sok mindent lehet csinálni a reptéren a várakozás alatt, de Benike miatt lesz nehezebb, aki biztosan fáradt lesz majd. Az Úr segítsen megbennünket, hogy jól bírja az utazást. :) Aug.2-án indul a gépünk vissza Amerikába. Frankfurtban szállunk majd át és Chicagoba érkezünk vissza.A michigan-i gyülekezetünkben történt néhány változás. A lelkipásztort elbocsátották. A részletekben nem szeretnék belemenni, ha valakit érdekel, személyesen megoszthatom. Nagyon sajnáljuk a dolgot, de egyetértünk és megértjük a vezetőség döntését. Úgyhogy biztos lesz egypár változás a gyüliben, amikor júniusban visszamegyünk.
(~~~)
Másik változás....már hetek óta gyakorolok az itteni (Missouri-i) gyülekezetünk dicsőítő csoportjában. Zongorázok. Ha letelik a 6 hét "gyakorlási idő", akkor hivatalosan is tagja leszek. Június 6-án lesz az első vasárnap, amikor játszok majd.
Nagyon tetszik az a fajta zene, amit játszanak, ezenkívül nagyon nagy hangsúlyt feltetnek arra, hogy milyen nagy a dicsőítő csoport felelőssége abban, hogy bevigye a gyülekezetet az Úr jelenlétébe. Hogy dicsőítés az nem csak zene, hanem bármi, ami az Urat dicsőíti meg, engedelmesség, a vele való járás stb.Rendszeresen összejárunk pizzázni, beszélgetni, közösséget építeni, az igét tanulmányozni. Nagyon szuper!!!!
I`ve been practicing with the worship team in our church here at Lake Ozark Calvary Chapel. June 6th will be the first Sunday when I play the piano in the church. I really appreciate the ``soul`` of the team, they take the worship team`s responsibility of taking the church into the Lord`s presence very seriously. Great guys!
After Wednesday night practices we often go to Stake`n`Shake for fellowship and some fun time.
\(^-^)/
Itt van 2 videó, pár hete vasárnap csináltam őket, nem tudom, miért ilyen rossz a minősége. De azért nézhető. :) Holnap vasárnap van, és csinálok majd még egy pár videót, lehetőleg jobbakat.
Addig is itt van ez a kettő.
There are a couple of videos here that I filmed on Sunday. The quality of the sound is pretty awful, I don`t know why. I `m hoping to make some better ones sometime. Till then, here are these two.
There are a couple of videos here that I filmed on Sunday. The quality of the sound is pretty awful, I don`t know why. I `m hoping to make some better ones sometime. Till then, here are these two.
Most ennyi. That`s all for now.
Puszi!!! See ya!!!
Sunday, March 7, 2010
Gyönyörű hétvége
Posted on 7:40 PM by Unknown
Saturday, February 6, 2010
Molnár Mária és Cserepka János nyomdokaiban
Posted on 12:09 PM by Unknown
2010. Február 6-odika, Szombat
Nagyon nagy öröm ért!
Tegnap este Mr.Cserepka Barney jelölt be és irt nekem Facebook-on. Mint kiderült, ő a Cserepka házaspár egyik gyermeke. Az a Cserepka házaspár, aki Boliviában (Dél-Amerika) volt misszionárius a 60-as években! (A Baptista gyülekezetben nevelkedtem, ezért annak a kevés misszionáriusnak a nevét, akik külmisszióba mentek, nagyon jól megjegyeztük.)
Mr. Barney azt mondta, hogy édesapja nagyon büszke lenne arra, hogy egy újabb magyar veselkedik neki a külmissziónak.
Ez nagyon lelkesítő számomra és bátorító, és büszke vagyok, hogy Molnár Mária és Cserepka János nyomdokaiban járhatok.
Micsoda megtiszteltetés! 
Az alábbiakban mellékeltem egy kis olvasmányt Molnár Máriáról és Cserepka Jánosról. Mindig lenyűgözött izgalmas történetük. Remélem ti is élvezitek majd.
Sok sok szeretettel gondolok mindnyájatokra a messzi Amerikából,
Edina
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Molnár Mária
1950-ben állított síremléket a pápua új-guineai Manus szigetén működő német evangélikus misszió a II. világháborúban mártírhalált halt társaik emlékének. Mintegy húsz misszionáriust és ugyanennyi német, a Bismarck-szigeteken maradt polgári lakost végeztek ki brutálisan a japánok 1943. március 18-án, az Akakize torpedóromboló fedélzetén. Köztük volt Molnár Mária misszionáriusnő is, aki 15 évet töltött a pápuák között. (Balázs Dénes: "Molnár Mária halála." In: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 1993/12., 93.o.)
Várpalotán született 1886-ban. Miután elvégezte az elemi iskolát, családja Budapestre költözött, ahol a polgári iskola befejezése után műtősnővérnek tanult. Közben kapcsolatba került a Bethánia Szövetség tagjaival, akiknek hatására megtért, és jelentkezett a Filadelfia Diakonissza Egyletbe. A Bethesda kórházban dolgozott mint műtősnővér. Innen 1908-ban távozott, s az I. Világháború kitöréséig több kórházban segédkezett. A háború alatt a Bethánia Szövetség hadikórházában teljesített szolgálatot. Mikor a háború véget ért, aktívan bekapcsolódott a belmissziói munkába. 1923-ban Győrben gyülekezeti diakonissza lett Czeglédi Sándor lelkipásztor mellett. 1925-ben a németországi Liebenzellbe ment, hogy megtanuljon németül és tovább képeztesse magát belmissziói szolgálatra. A külmissziós intézetben hallott először a mánuszi misszióról; a német bibliában pedig először olvasott "népek" helyett "pogányokról". Ezek hatására döntötte el, hogy jelentkezik külmissziói szolgálatra. Jelentkezéséről ezt írja: "Hangsúlyoztam benne, hogy nem akarok kimenni, csak azért pályázom, mert rettegnék, ha Isten engem Mánusz szigetén keresne és én Budapesten lennék, de nem kevésbé félek attól, hogy ha Isten Magyarországon keresne és én Mánusz szigetén vagyok." (Anne Marie Kool: Az Úr csodásan működik, II/181. o.)
Az orvosi vizsgálat először trópusi szolgálatra alkalmatlannak nyilvánította (Molnár Mária 42 éves, a korhatár pedig 30 év), az itthoni Magyar Leányegyesületek Missziói Bizottsága pedig inkább Törökországba küldte volna, de ő kitartott elhatározása mellett. Hazatért Győrbe, s itthon végül megszerezte a kedvező orvosi véleményt. 1924. augusztus 14-én a kálvin téri református templomban, az ő számára rendezett kibocsátó istentiszteleten Ravasz László püspök elismerte a Duna-melléki Egyházkerület Misszionáriusának, így a Magyar Missziós Szövetség küldötteként indulhatott el Pápua Új-Guineába.
Hogy összegyűjtse a pénzt az utazásra, körutakon tartott előadást a külmissziói munkáról. Az eltartási költségeket a Magyar Misszió azzal a feltétellel vállalta, hogy a Liebenzelli Missziói társulat alkalmazza őt Mánuszon. 1927 decemberében indult el német társával, Tina Göbellel Liebenzellből. Toulonból hajóztak ki, s Port Saidot és Ceylont érintve érkeztek meg január végén Sydneybe. Egy hónapi várakozás után már a missziós telephely központi szigetén, Mánuszon vannak. Könyvében - Hét év a kannibálok földjén - így emlékezik: "Nagyon örültünk, amikor a pálmák közé épített, virágokkal gazdagon feldíszített verandás missziói házacskát megpillantottuk, homlokzatán ezzel a felírással: - -tal fogadtak bennünket új otthonunkban. Egy pillanatra sem éreztem magam idegenül, hanem az első perctől fogva valami kibeszélhetetlen megnyugvás töltötte be a szíven, hogy ezek a feketék az én apám, anyám fitestvéreim és nőtestvéreim." (Molnár Mária: Hét év a kannibálok földjén, 22. o.)
Először Lugos, majd Pitilu szigetén látta el misszionáriusi teendőit; itt kapta a pápuáktól a "Misziz Doktor" nevet. Pitilun teljesen egyedül dolgozott 300 pápua között. Rendszeresen meglátogatta a főszigeten, Mánuszon lévő központot és a többi szigetet: Lunost, Lonint és Pak szigetét. Megtanulta a pápuák nyelvét, s lefordított nekik a Bibliából részeket és egyházi énekeket. Pár év alatt "pápuái" felépítettek neki egy moszkitóhálóval teljesen körülvett missziós házat, a Bethania Um Muk-Muk-ot ('Bethania, az öröm háza'). A bennszülötteket megtanította a civilizáció hasznos ismereteire, a gyerekeknek iskolát létesített. Megfigyelte a trópusi természetet, a pápuák életmódját, szokásait - ezekről levelekben, illetve könyvében számolt be.
Eszközeik, használati tárgyaik közül a sárospataki múzeum számára küldött egy pár darabot haza. Pénzügyi támogatást itthonról nem kapott. A Magyar Nemzeti Bank korlátozta a valutakivitelt - ennek hátterében a katolikus egyház állt, amely el akarta lehetetleníteni a református missziói munkát. Ezért nem csak Magyarországról, de Csehszlovákiából és az Egyesült Államokból is igyekeztek csomagot küldeni neki, ám ezeket sokszor féléves késéssel kapta meg.
Molnár Mária 15 évet élt a Pápua Új-Guineához tartozó szigeteken. Ez idő alatt csak egyszer jött haza, három hónapra. Beszámolt missziói tevékenységéről, földrajzi és néprajzi jellegű ismertető előadásokat tartott a pápuákról és a szigetekről. Nevét, a síremléken kívül, ma a Manus szigetén működő iskola leánykollégiuma viseli.
Molnár Mária: Hét év a kannibálok földjén
Molnár Mária a név szerint is ismert magyar utazók sorában Fenichel Sámuel és Bíró Lajos után harmadikként járt Pápua Új Guineán. Míg elődei tudósként léptek az európaiak számára alig ismert földdarabra, ő egyházi kötelékekben utazott. Megismerésvágyánál fontosabb volt megváltoztatni akarása: egy civilizálatlan, természeti népet keresztény hitre megtéríteni, s hagyományaik, mindennapi szokásaik részévé tenni az európai szokásokat.
Hét év a kannibálok földjén című könyvében saját élményein keresztül, de tárgyszerűen adja közre a pápuák életét, családi és törzsi viszonyaikat. Műve ezért inkább útleírás, mint útirajz - szemben Kunst Irénével, akivel sikerült néhány levelet váltania. Amilyen nagy türelemre és megértésre volt szüksége a bennszülöttekkel való érintkezésben, olyan nyitottsággal írt róluk. Jövendő "bárányai" hamar megkedvelték, amikor látták, hogy nem csak beleszólni akar életükbe, hanem segíteni is tud rajtuk, ápolja a betegeket: "... mindenkinek nevet adtak, engem 'Miszisz Doktornak' hívtak. A hetedik faluban is tudták hamarosan, hogy itt van egy 'Miszisz Doktor' és messziről eljöttek a falunkba." Mikor fehérként (idegenként) egyedül maradt Pitilu szigetén, nem akarták házában magára hagyni és "vagy 10-en akartak nálam aludni, hogy vigyázzanak reám. [...] A férfiak is kérdezték, hogy nem félek-e mert akkor ők a verandán alusznak és vigyáznak reám. Nem félek - mondtam - mert Jézus odaáll az ajtóba és ha valaki be akar jönni, azt egyszerűen eltolja és nem engedi be. Nagyon meglepte a férfiakat, amit mondtam. Jézus marad? Akkor én megyek, - mondta a törzsfőnök és elment."
Hosszú misszionáriusi munkája során nemcsak a térítés érdekelte; kiváló megfigyelőnek bizonyult a pápuák társadalmának tanulmányozásakor, s mindezekről apró részletességgel, néha szarkasztikusan írt. "A disznóölés itt nem olyan egyszerű művelet, mint Magyarországon. A disznót négy lábánál fogva felkötik egy rúdra. Azután két férfi a vállára emelve végighordozza a szigeten. Közben tülkölnek, dobolnak, ujjongva kiáltoznak, hogy mindenki tudja, és lássa, hogy disznóölés lesz. Néhány évvel ezelőtt még emberekkel tettek így, mint most a disznóval." (Molnár Mária: Hét év a kannibálok földjén, 53. o.)
E nép szokásain kívül talán a legtöbbet életmódjukról írt. Az emberek mindennapjaikat családi, törzsi kötelékben élték, ezeknek szabályai vonatkoztak rájuk. Az európai misszionáriusnő a maguk valóságában írja le ezeket: a férfi-nő viszonyt a családban és a törzsben, s a gyerekek életét: "Már a gyermekeken is meglátszik az, hogy az asszonyoknak kell mindenféle munkát végezniök. A kislányok sokkal többet dolgoznak, mint a fiúk. A 6-8 éves leánykáknak már vizet kell hordaniok, fát szedniök az erdőben, sőt azt össze is kell vágniok." (Molnár Mária: Hét év a kannibálok földjén, 55. o.) Különös figyelmet fordít az archaikus társadalomban élő nők helyzetére, viselkedésére. Ezzel nem csak "története" tárgyát színesíti, az apácák által nevelt, fejlett szociális érzékenységgel bíró nőről is képet kapunk: "A nők elrejtőznek, ha idegen férfiak közelednek a falujuk felé. A misszionáriusokat sem hallgathatják tehát, csak a férfiak és a fiúgyermekek, meg esetleg néhány idősebb harcias asszony. Így egészen természetes, hogy nő viheti el legkönnyebben az evangéliumot a nőkhöz." Egészen belefeledkezik, és élvezi a helyzetet, mikor mint fehér nő (misszionáriusi szerepköre ezúttal mit sem számít) megy el ezen kirekesztett pápua nők csoportjához: "Az asszonyok és lányok körülfogtak és hol a kezem szorongatták, hol hátba verdestek, így fejezték ki örömüket a felett, hogy testvéreimnek neveztem őket, hogy én is csak olyan nő vagyok mint ők. Mindenütt le kellett bontanom a hajamat és engednem, hogy végig tapogassák, mert ők még ilyent soha nem láttak. Fehér nő még nem volt náluk, ők pedig nem jártak sem a missziói állomáson, sem Lorungoban. Én voltam az első >fehér csoda<." (Molnár Mária: Hét év a kannibálok földjén, 87. o.)
Könyvét valószínűleg feljegyzései (naplója) alapján írta meg. Írását fotókkal is illusztrálta: ezeket saját maga készítette az itthonról magával vitt, kisméretű Leica fényképezőgéppel. Hét év után sem bánta meg, hogy jelentkezett misszionáriusnak, s a sok viszontagság, a bizonytalanság megszokása, sőt megszeretése után ezt írta: "Mégis nyugodt volt az életem. Megnyugtatott a tenger, az emberek nyugalma, de legfőképpen az a tudat, hogy Isten állított ide és itt is otthonom van. Azelőtt sohasem éreztem magam sehol annyira otthon, mint itt." (Molnár Mária: Hét év a kannibálok földjén, 56. o.)
----------------------------------------------------------------------------------------------------------
Molnár Mária
1950-ben állított síremléket a pápua új-guineai Manus szigetén működő német evangélikus misszió a II. világháborúban mártírhalált halt társaik emlékének. Mintegy húsz misszionáriust és ugyanennyi német, a Bismarck-szigeteken maradt polgári lakost végeztek ki brutálisan a japánok 1943. március 18-án, az Akakize torpedóromboló fedélzetén. Köztük volt Molnár Mária misszionáriusnő is, aki 15 évet töltött a pápuák között. (Balázs Dénes: "Molnár Mária halála." In: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 1993/12., 93.o.)
Várpalotán született 1886-ban. Miután elvégezte az elemi iskolát, családja Budapestre költözött, ahol a polgári iskola befejezése után műtősnővérnek tanult. Közben kapcsolatba került a Bethánia Szövetség tagjaival, akiknek hatására megtért, és jelentkezett a Filadelfia Diakonissza Egyletbe. A Bethesda kórházban dolgozott mint műtősnővér. Innen 1908-ban távozott, s az I. Világháború kitöréséig több kórházban segédkezett. A háború alatt a Bethánia Szövetség hadikórházában teljesített szolgálatot. Mikor a háború véget ért, aktívan bekapcsolódott a belmissziói munkába. 1923-ban Győrben gyülekezeti diakonissza lett Czeglédi Sándor lelkipásztor mellett. 1925-ben a németországi Liebenzellbe ment, hogy megtanuljon németül és tovább képeztesse magát belmissziói szolgálatra. A külmissziós intézetben hallott először a mánuszi misszióról; a német bibliában pedig először olvasott "népek" helyett "pogányokról". Ezek hatására döntötte el, hogy jelentkezik külmissziói szolgálatra. Jelentkezéséről ezt írja: "Hangsúlyoztam benne, hogy nem akarok kimenni, csak azért pályázom, mert rettegnék, ha Isten engem Mánusz szigetén keresne és én Budapesten lennék, de nem kevésbé félek attól, hogy ha Isten Magyarországon keresne és én Mánusz szigetén vagyok." (Anne Marie Kool: Az Úr csodásan működik, II/181. o.)
Az orvosi vizsgálat először trópusi szolgálatra alkalmatlannak nyilvánította (Molnár Mária 42 éves, a korhatár pedig 30 év), az itthoni Magyar Leányegyesületek Missziói Bizottsága pedig inkább Törökországba küldte volna, de ő kitartott elhatározása mellett. Hazatért Győrbe, s itthon végül megszerezte a kedvező orvosi véleményt. 1924. augusztus 14-én a kálvin téri református templomban, az ő számára rendezett kibocsátó istentiszteleten Ravasz László püspök elismerte a Duna-melléki Egyházkerület Misszionáriusának, így a Magyar Missziós Szövetség küldötteként indulhatott el Pápua Új-Guineába.
Hogy összegyűjtse a pénzt az utazásra, körutakon tartott előadást a külmissziói munkáról. Az eltartási költségeket a Magyar Misszió azzal a feltétellel vállalta, hogy a Liebenzelli Missziói társulat alkalmazza őt Mánuszon. 1927 decemberében indult el német társával, Tina Göbellel Liebenzellből. Toulonból hajóztak ki, s Port Saidot és Ceylont érintve érkeztek meg január végén Sydneybe. Egy hónapi várakozás után már a missziós telephely központi szigetén, Mánuszon vannak. Könyvében - Hét év a kannibálok földjén - így emlékezik: "Nagyon örültünk, amikor a pálmák közé épített, virágokkal gazdagon feldíszített verandás missziói házacskát megpillantottuk, homlokzatán ezzel a felírással: - -tal fogadtak bennünket új otthonunkban. Egy pillanatra sem éreztem magam idegenül, hanem az első perctől fogva valami kibeszélhetetlen megnyugvás töltötte be a szíven, hogy ezek a feketék az én apám, anyám fitestvéreim és nőtestvéreim." (Molnár Mária: Hét év a kannibálok földjén, 22. o.)
Először Lugos, majd Pitilu szigetén látta el misszionáriusi teendőit; itt kapta a pápuáktól a "Misziz Doktor" nevet. Pitilun teljesen egyedül dolgozott 300 pápua között. Rendszeresen meglátogatta a főszigeten, Mánuszon lévő központot és a többi szigetet: Lunost, Lonint és Pak szigetét. Megtanulta a pápuák nyelvét, s lefordított nekik a Bibliából részeket és egyházi énekeket. Pár év alatt "pápuái" felépítettek neki egy moszkitóhálóval teljesen körülvett missziós házat, a Bethania Um Muk-Muk-ot ('Bethania, az öröm háza'). A bennszülötteket megtanította a civilizáció hasznos ismereteire, a gyerekeknek iskolát létesített. Megfigyelte a trópusi természetet, a pápuák életmódját, szokásait - ezekről levelekben, illetve könyvében számolt be.
Eszközeik, használati tárgyaik közül a sárospataki múzeum számára küldött egy pár darabot haza. Pénzügyi támogatást itthonról nem kapott. A Magyar Nemzeti Bank korlátozta a valutakivitelt - ennek hátterében a katolikus egyház állt, amely el akarta lehetetleníteni a református missziói munkát. Ezért nem csak Magyarországról, de Csehszlovákiából és az Egyesült Államokból is igyekeztek csomagot küldeni neki, ám ezeket sokszor féléves késéssel kapta meg.
Molnár Mária 15 évet élt a Pápua Új-Guineához tartozó szigeteken. Ez idő alatt csak egyszer jött haza, három hónapra. Beszámolt missziói tevékenységéről, földrajzi és néprajzi jellegű ismertető előadásokat tartott a pápuákról és a szigetekről. Nevét, a síremléken kívül, ma a Manus szigetén működő iskola leánykollégiuma viseli.
Molnár Mária: Hét év a kannibálok földjén
Molnár Mária a név szerint is ismert magyar utazók sorában Fenichel Sámuel és Bíró Lajos után harmadikként járt Pápua Új Guineán. Míg elődei tudósként léptek az európaiak számára alig ismert földdarabra, ő egyházi kötelékekben utazott. Megismerésvágyánál fontosabb volt megváltoztatni akarása: egy civilizálatlan, természeti népet keresztény hitre megtéríteni, s hagyományaik, mindennapi szokásaik részévé tenni az európai szokásokat.
Hét év a kannibálok földjén című könyvében saját élményein keresztül, de tárgyszerűen adja közre a pápuák életét, családi és törzsi viszonyaikat. Műve ezért inkább útleírás, mint útirajz - szemben Kunst Irénével, akivel sikerült néhány levelet váltania. Amilyen nagy türelemre és megértésre volt szüksége a bennszülöttekkel való érintkezésben, olyan nyitottsággal írt róluk. Jövendő "bárányai" hamar megkedvelték, amikor látták, hogy nem csak beleszólni akar életükbe, hanem segíteni is tud rajtuk, ápolja a betegeket: "... mindenkinek nevet adtak, engem 'Miszisz Doktornak' hívtak. A hetedik faluban is tudták hamarosan, hogy itt van egy 'Miszisz Doktor' és messziről eljöttek a falunkba." Mikor fehérként (idegenként) egyedül maradt Pitilu szigetén, nem akarták házában magára hagyni és "vagy 10-en akartak nálam aludni, hogy vigyázzanak reám. [...] A férfiak is kérdezték, hogy nem félek-e mert akkor ők a verandán alusznak és vigyáznak reám. Nem félek - mondtam - mert Jézus odaáll az ajtóba és ha valaki be akar jönni, azt egyszerűen eltolja és nem engedi be. Nagyon meglepte a férfiakat, amit mondtam. Jézus marad? Akkor én megyek, - mondta a törzsfőnök és elment."
Hosszú misszionáriusi munkája során nemcsak a térítés érdekelte; kiváló megfigyelőnek bizonyult a pápuák társadalmának tanulmányozásakor, s mindezekről apró részletességgel, néha szarkasztikusan írt. "A disznóölés itt nem olyan egyszerű művelet, mint Magyarországon. A disznót négy lábánál fogva felkötik egy rúdra. Azután két férfi a vállára emelve végighordozza a szigeten. Közben tülkölnek, dobolnak, ujjongva kiáltoznak, hogy mindenki tudja, és lássa, hogy disznóölés lesz. Néhány évvel ezelőtt még emberekkel tettek így, mint most a disznóval." (Molnár Mária: Hét év a kannibálok földjén, 53. o.)
E nép szokásain kívül talán a legtöbbet életmódjukról írt. Az emberek mindennapjaikat családi, törzsi kötelékben élték, ezeknek szabályai vonatkoztak rájuk. Az európai misszionáriusnő a maguk valóságában írja le ezeket: a férfi-nő viszonyt a családban és a törzsben, s a gyerekek életét: "Már a gyermekeken is meglátszik az, hogy az asszonyoknak kell mindenféle munkát végezniök. A kislányok sokkal többet dolgoznak, mint a fiúk. A 6-8 éves leánykáknak már vizet kell hordaniok, fát szedniök az erdőben, sőt azt össze is kell vágniok." (Molnár Mária: Hét év a kannibálok földjén, 55. o.) Különös figyelmet fordít az archaikus társadalomban élő nők helyzetére, viselkedésére. Ezzel nem csak "története" tárgyát színesíti, az apácák által nevelt, fejlett szociális érzékenységgel bíró nőről is képet kapunk: "A nők elrejtőznek, ha idegen férfiak közelednek a falujuk felé. A misszionáriusokat sem hallgathatják tehát, csak a férfiak és a fiúgyermekek, meg esetleg néhány idősebb harcias asszony. Így egészen természetes, hogy nő viheti el legkönnyebben az evangéliumot a nőkhöz." Egészen belefeledkezik, és élvezi a helyzetet, mikor mint fehér nő (misszionáriusi szerepköre ezúttal mit sem számít) megy el ezen kirekesztett pápua nők csoportjához: "Az asszonyok és lányok körülfogtak és hol a kezem szorongatták, hol hátba verdestek, így fejezték ki örömüket a felett, hogy testvéreimnek neveztem őket, hogy én is csak olyan nő vagyok mint ők. Mindenütt le kellett bontanom a hajamat és engednem, hogy végig tapogassák, mert ők még ilyent soha nem láttak. Fehér nő még nem volt náluk, ők pedig nem jártak sem a missziói állomáson, sem Lorungoban. Én voltam az első >fehér csoda<." (Molnár Mária: Hét év a kannibálok földjén, 87. o.)
Könyvét valószínűleg feljegyzései (naplója) alapján írta meg. Írását fotókkal is illusztrálta: ezeket saját maga készítette az itthonról magával vitt, kisméretű Leica fényképezőgéppel. Hét év után sem bánta meg, hogy jelentkezett misszionáriusnak, s a sok viszontagság, a bizonytalanság megszokása, sőt megszeretése után ezt írta: "Mégis nyugodt volt az életem. Megnyugtatott a tenger, az emberek nyugalma, de legfőképpen az a tudat, hogy Isten állított ide és itt is otthonom van. Azelőtt sohasem éreztem magam sehol annyira otthon, mint itt." (Molnár Mária: Hét év a kannibálok földjén, 56. o.)
----------------------------------------------------------------------------------------------------------
| Dr. Cserepka János | ||
| Magyar misszionáriusházaspár Bolíviában Az első missziói indíttatást Molnár Márián keresztül kapta, amiről maga így nyilatkozott egy interjúban: - Édesapa, miért jöttünk mi ki Magyarországról? Egy kicsit zavarba jöttem és azt mondtam: - Azért, hogy misszióba menjünk. - Akkor még ma beszélj Dr. Hillyerrel, hogy van-e nyitott kapu számunkra, vagy nincs? Ha van, akkor megyünk, ha nincs, akkor vegyük le a listáról ezt az elgondolást. Ez 1963. május elején lehetett. Még aznap felhívtuk a titkárt, aki azonnal behívott bennünket. Azt mondta: - A szabályt megcseréltük. (33 év volt azelőtt a korhatár, ameddig fölvettek "life-time" [egész életre szóló] misszionáriusnak.) Ezen a konferencián úgy döntöttünk, hogy "short-term" misszionáriusokat (rövid kiküldetésre) és "life-time" misszionáriusokat is felveszünk. Nyitva van a kapu. Csak a jelentkezési lapot kell, hogy kitöltsétek. Jelentkeztem, és másnapra be is hívott. Elmondta, hogy a Missziói Bizottság elé kell majd állnunk, ahol kérdéseket tesznek fel nekünk. Közben két gyermeket adoptáltunk. Az ügyvédtől nem jött meg még a papír (az örökbefogadásról). Ezen töprengtünk, amíg várakoztunk. Akkor a főtitkár kijött a gyűlésből, bevitt. Kérdéseket tettek fel, majd kiküldtek egy pár percre. Amikor visszamentünk, (...) Dr. Hillyer kijelentette, hogy föl vagyunk véve. Ténylegesen elindultunk a külmisszióba - Bolíviába." Cserepka János életének főbb állomásai A magyarországi Pest megyében található Püspökszilágyon született 1919. február 4-én a népes Cserepka család tizedik gyermekeként. 14 évesen értette meg, hogy Jézus Krisztus őfelé is nyújtja átszegezett kezét. Sok örömet lelt abban, hogy Jézus fiatalon megtalálta. 1936-ban Tahiban, 17 évesen hallgatva Molnár Mária misszionáriusnőt, a szívében elhatározta, hogy az Úr szőlőskertjében szeretne munkálkodni. Szikra gyúlt a szívében a külmisszió iránt. Hosszú éveket kellett várnia (27 évet!), mígnem vágyai, álmai teljesültek. A Baptista Szemináriumban elvégzett tanulmányai után a Szilágyságban (Erdély) végzett lelkipásztori szolgálatot 1948-ig, majd a Pesterzsébeti Baptista Gyülekezetben nyolc esztendeig. Ez idő alatt választotta élete segítőtársául Ilonka Margitot, aki csernátoni (Erdély) születésű, lelkipásztor család leánya volt. Marosvásárhelyen szerzett orvosi diplomát, ami az Úr tervének része volt. Szolgálatuk második szakaszában 1968-tól 1973-ig visszatértek a trópusra, és folytatták az igen széleskörű kórházi munkát. Ez idő alatt volt lehetőségük Brazíliában részt venni egy tanfolyamon, ahol Cserepka testvér a kígyómarásokról és a mérges kígyókról tanulhatott, míg felesége a trópusi medicinákat tanulmányozta. Visszatérve szolgálati helyükre nagy hasznát vették az új ismereteknek. Cserepka testvér preparált kígyók gyűjteményét helyezte el a kórházban, lehetőséget adva az embereknek, hogy megmutassák, melyik kígyó marta meg őket. Ez segített a legmegfelelőbb gyógymód megtalálásában. Ezt a gyűjteményt több turistacsoport is megcsodálhatta. Ilyen alkalmakkor Cserepka testvér bemutatta a turistáknak a kígyókat, majd megragadva az alkalmat, a Bibliából olvasott, figyelmeztetve az embereket, hogy mi mindannyian kígyó-marta áldozatok vagyunk, de Jézus Krisztus vére meg tud szabadítani, és az egyedüli ellenszer: felnézni Jézusra. Ebben az időszakban láttak meg egy újabb lehetőséget is a folyók menti munkájuk alkalmával. A nagyrészt magyar pénzen felépített kórházhajó az ő kezdeményezésük és áldozatos munkájuk eredménye lett, mely a Clinica Flotante Bethesda nevet kapta. A Bethesda hajó lett az eszköz ahhoz, hogy az evangélium és a gyógyszer eljusson a nagy folyók mentén élő népekhez, ahová más út nem vezetett. Szolgálatuk második szakasza után visszatértek Kanadába. Életének utolsó évében 1998-ban az Úr megengedte, hogy hazalátogasson még egyszer Magyarországra és Erdélybe. (...) A gyógyíthatatlan rák sem kerülte el, ami halála okozója lett. (...) Naponként az Úrtól fogadta el a rá mért szenvedéseket, és az elviseléséhez szükséges erőt is. Így szólította haza az Úr 1999. március 10-én, amikor csendesen elaludt... (Az Amerikai Magyar Baptista Szövetség lapjában, az Evangéliumi Hírnök 1999. áprilisi számában megjelent cikkekből válogattuk) |
Subscribe to:
Posts (Atom)